2014. február 21., péntek

Pé doboza és a lepény

Mivel Pé kicsit már unja a szendvics ebédeket, így kitaláltam, hogy bento boxot szerzünk neki, hogy kicsit feltúrbózhassunk a szobahőmérsékleten nem megromló és kényelmesen, no meg gyorsan fogyasztható ételek repertoárját ;) Kis kutatás után végül erre a fajtára esett a választásunk, a mérete, és a külön zárható rekeszek miatt,amit végül a Tesco- ban vásároltunk meg:

Forrás.
Egyetlen problémám van vele, hogy a tisztántartása elinte okoz némi fejtörést, de megoldható a feladat ;)
 
Most pedig következzen egy fincsi lepény, amivel az idei Mangalica fesztiválon találkoztunk először és azonnal ki is kellett próbálnunk, természetesen Pé dobozába zárva:
 
 
Bazsalikomos lepény
 
Hozzávalók: (8 db)
- 30 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- bazsalikom, só, bors
- 2 ek olivaolaj
- 2,5 dl meleg víz
- 10 dkg reszelt sajt
- kevés olivaolaj a sütéshez
 
Elkészítés:
A hozzávalókat egy tálban kézzel gyúrjuk össze, majd lisztezett deszkán gyúrjuk át, míg egynemű nem lesz. Vágjuk 8 egyenlő részre ésformázzunk belőlük gömböket és kicsit olajozzuk be őket, hogy ne ragadjanak össze. Egy serpenyőben hevítsünk egy kevéske olajat, majd kézzel lapogassuk el benne egyenként a tésztát, kerekre. Süssük meg mindkét oldalát, hogy kapjon egy kis aranybarna színt.
 
Feltétként kenjük meg tejföllel, szórjuk meg sajttal, ezen kívül bármilyen sülthús vagy zöldség is kerülhet rá, nálunk most frissen gyalult répa, uborka, kápia paprika és kápsztasaláta került meg némi fasírt. Félbe hajtva fogyasztjuk.

Legközelebb a bazsalikomot más fűszerre fogjuk cserélni, de így is nagyon finom volt!
 
A tészta receptjének forrása.

2014. február 20., csütörtök

2014. február 17., hétfő

15. Blogkóstoló sorsolás

Elérkeztünk a mostani Blogkóstoló sorsolásához, ami számomra mindig a leg izgalmasabb momentum!
 
Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy az előző forduló létszámát jócskán alul múltuk, összesen 38- an (+2-en) jelentkeztünk a játékra. Mindenki bloggal jött, bár ketten 30- nál kevesebb bejegyzéssel, így két szerencséstől ketten is fognak kóstolni! Mindentől függetlenül egy biztos, hogy ismét remek kis játéknak nézünk elébe ;)
 
Lássuk milyen sorrendet sorsolt nekünk az excel random függvénye:

az ŐrültSzakács
Pitelány
Böbe
Andrea Papkiné Veress
Éva
Bonnie
PiciJuci
Linyah
Káoszkapitány
Marisz
Piroska
Vea
Sherpa (akinek két helyen vannak recepteji: új blogrégi blog)
Buti Ildikó
ildiKOKKI
Lujza
ChéfTündér
Csigabige
Flóra
Gasztromanó
Chef Viki
Süni
Dinka
Anikó Varga
Márti
Andi - Xsara
Okki
Hankka
Andrea Sándor
Gerdi
Zsuzsanna Baráth
lezsik
Konyhavirtuóz
limon
fromJuci
Gyáfrás Zsuzsi

Mindenki a sorban alatta lévőtől főz, a sorban utolsó pedig az elsőtől választ receptet!
 
Két jelentkezőnek pedig még nem volt 30- nál több bejegyzése, így tőlük most még nem kóstolunk, de természetesen nekik is soroltam párt:

Timi1 - Gasztromanó
Queen - Marisz

Update: Két blog utólag csatlakozott hozzánk, bár tőlük most már nem tudunk kóstolni, de sorosltam nekik is párt, hogy ők azért kóstolhassanak :)

Vöröskaktusz - Okki
Fehérfalat - Gyáfrás Zsuzsi

Ez alatt a bejegyzés alatt kérlek hagyjatok egy üzenetet nekem, hogy lássam mindenki megnézte a sorsolás eredméynét!

Ha kiválasztottátok és elkészítettek, majd lefotóztátok, sőt közzé is tettétek a receptet, akkor küldjétek el nekem a bejegyzés linkjét a sunisuti.samu@gmail.com címre. A részvételhez legalább egy kóstolás szükséges, de maximum korlát nincs! Olyan esetben, ha a párodtól már korábban is kóstoltál, azt is beküldheted, de mindenképp szükséges egy a sorsolás dátumát követő bejegyzés. Arra kérek mindekit, hogy más blogjátékkal ne vonjátok össze a nevezéseteket!
 
A kiszemelt receptek leírásához nem kell szó szerint foggal- körömmel ragaszkodni, nyugodtan át lehet őket szabni saját ízlésre ;)
 
A kiírásnál is kimeltem, de most megismétlem, hogy legyünk annyira tekintettel a párunkra, hogy tényleg főzünk tőle valamit, ha már elvállaltuk! Ha mégis úgy látod, hogy nem tudod teljesíteni a feladatot, akkor időben jelezd nekem, de bízom benne, hogy erre nem kerül sor;)
 
Beküldési határidő: Március 23. éjfél
 
Amennyiben valaki érzi magában az erőt, hogy szívesen lebonyolítaná a következő forduló, akkor ezt is írja bele a kóstolást igazoló levélkéjébe. Abban az esetben, ha egynél többen vállalnátok, akkor sorsolás útján dől el a staféta sorsa.
 
Köszönöm mindenkinek a jelentkezést és, hogy végigolvastátok a szabályokat!
Jó szórakozást és kellemes főzőcskézést kívánok mindenkinek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...